Már Buddha is megmondta, hogy az út a fontos, nem a cél. És igen, igaza van, ha az utat nem élvezed, a cél is értéktelenné válik számodra. Ám nem szabad ebből a mondásból arra következtetni, hogy az út egy rögzített valami, és annyira fontos, hogy kapaszkodnunk kellene bele. A cél meg csak egy kis plütty, ami nem is igazán kell.

A mai nyugati civilizációban az ember hatni, alkotni, gyarapítani akar, és a modern pszichológia is alátámasztja, hogy ez is a boldogsághoz vezető út, lásd Flow. Céltalanul alkotni utoljára Jackson Pollock tudott, tehát cél kell. Három nagy koponya egy bekezdésben (Széchenyi, Csíkszentmihályi, Pollock), mekkora kirájö vagyok! Ez egy tudományos igényességű cikk tehát!

Ha valaki a fenti mondás miatt (az út a fontos, nem a cél) nem jelöl ki célokat magának, sikertelenné válik. Ha pedig - szintén a fenti mondás miatt - nem képes elengedni egy elkezdett utat, szintén sikertelenség a jutalma. A mai társadalomban minden út temporáris, illékony, követhetetlen, és még betonfal is van a végén, mégis, az emberek többsége inkább a láthatóan hibás, de már megkezdett utat, cselekvéssort, lépéseket követi, megy neki fejjel a betonfalnak, tolja a tolhatatlant, és kapar a lábával az aszfalton. 

Van nekem egy robotfűnyíróm. Ez annyiban kapcsolódik a témához, hogy öregecske már szegény, és picit vak. Van, amikor észreveszi a fű közepén álló barackfát, és van, amikor nem. Ez utóbbi esetben nekimegy, és boldog tudatlanságban nyírja tovább a füvet, de persze egyhelyben, mert a barackfát nem tudja eltolni. A végeredmény egy gödör lesz a kerekei alatt, ahol kapar. Nagy az öröm! Ültethetem újra az a foltot!

Valójában mindannyian bele tudunk esni a barackfa eltolásának hibájába, az egy helyben kaparásba. Én is, te is, és ő is. Ilyenkor megint a cél segít abban, hogy észlelni tudjuk, egyhelyben topogunk. Közeledik a cél? Hát nem. Akkor lehet, hogy egyhelyben kaparunk? Ja igen. Akkor újratervezés.

Célok nélkül nem lehet újratervezni, mert ugyan hová?

-Messze van még Csíkszereda? - kérdezgeti a deák a székely parasztot, zötykölődve mellette a szekéren. Ezerszer megkapja a választ, hogy még messze, mígnem egyszercsak ezt válaszolja a góbé:

-Már messze.

Odalett a cél. A rosszul értelmezett “az út a fontos, nem a cél” a sikertelenség receptje. 

Az út úgy fontos, hogy mögöttünk lesz egy út, amin VISSZANÉZVE elmondhatod magadról, hogy jó kis séta volt. Előrevezető fix út azonban nincsen.

Egy másik ok, ami miatt nem éri el célját, akinek az út a fontos, nem a cél, a következő: planning is priceless but plans are useless. Ezt körülbelül ezer ember mondta elsőként a történelemben a Google szerint, beleértve Churchillt, Madonnát és Tibi atyát is. 

Vagy másképp mondva: bármit tervezel, bármilyen célt tűzöl ki magad elé, az odavezető utat hiába tervezed meg, mert az első lépésben kiderül, hogy valamelyik alapfeltételezésed hibás volt, és jöhet az újratervezés.

Ha Te nem ezt éled meg nap mint nap, akkor járt utakon jársz, és ha ezt teszed, sosem leszel sikeres.

Én azt élem meg minden áldott nap, hogy amit elterveztem, az NEM úgy van. Azért, mert rosszul terveztem? Végül is igen. De csak rossz tervezés létezik, mert senki nem rendelkezik a helyes tervezéshez szükséges összes információval. Az ember feje nem káptalan. (Hanem akkor milyen? Hát kápos! :) )

Vagyis a pofáraesés a sikeresség záloga?! A fentiek szerint igen. Ha a kitűzött célodat egyenesen eléred, az olyan lúzercél, amiért kár volt megmozdulni. 

Egyébként érdekes jelenség, hogy minden ember életében körülbelül kétszer mindenre képes célkövető vadállat vállalkozóvá válik, mégpedig akkor, amikor családot alapít, és amikor lakást vagy házat vesz. 

Emlékezz, mi mindent kellett másképp tenned, és hányszor kellett új utakat keresned, hogy tiéd legyen az a kertes ház! Nem volt rá pénzed, és hülye volt az ügyvéd és volt az ingatlanon egy jelzálog egy halott néni nevére, aki ausztráliában élt és rosszul szerepel a térképadatbázisban és szolgalmi jogot kell adnod az ELMÜ-nek és művelési kötelezettség alá esik és ki kell cseréltetni a vízórát és bővíteni kell 3 fázisra az áramot és nem jönnek a kőművesek, amikorra ígérték. Satöbbi.

Mindezek ellenére igen, meg tudtad csinálni! 86-szor kellett újratervezni? Igen. Pofára estél-e vagy hússzor? Igen! De végül elérted a célodat. Most ott csücsülsz benne. Tehát képes vagy arra, hogy végigvigyél valamit úgy, hogy a cél a fontos, nem az út, és azt is látod, hogy ennek a megközelítésnek hatalmas ereje van.

Hát tedd másokor is :)

Én mindig kísérletezem, mindig olyan célok felé haladok, ahol még nem jártam. Legyen az egy kilátó a Köröshegyi Völgyhídra, egy naperőmű a Tesconak, egy borászat beindítása, a Vodcafé, vagy csak egy új kampány a NetAcademiánál. Ezek mindegyike olyan cél, amit egy előre eltervezett útvonalon KÉPTELENSÉG elérni. Érdemes útvonalat tervezni, de csak azért, hogy amikor jön az első sorompó, az újratervezést rugalmasan, rövid idő alatt meg lehessen valósítani. A kormányba pedig folyamatosan kapaszkodni kell, az utat kismilliószor kell megváltoztatni ahhoz, hogy elérd a célodat.

Hence the cél a fontos, nem az út. Az út egy eldobható, eldobandó temporáris izé.

UI: a kommentben kérték, hogy írjak még egy mondatot a sikertelenről, a céltalanról és a boldogságról. A sikertelen és a boldogtalan nem fedi egymást. A célokat ki nem jelölő, sodródó ember is lehet boldog. Ha valaki elengedi a valóságot, és elmegy krisnásnak, olyan boldog lesz, hogy ajaj! A boldogsághoz egynél több út vezet. A sikerhez viszont csak egy, és az sem út, hanem cél. :)