Mondja már meg nekem valaki, hogy ha Günter is heti 40 órát dolgozik, meg Sanyibá is, és mindketten bádogosok, az hogy van, hogy Günter 4-10-szer annyit kap a tökugyanolyan munkájáért, mint Sanyibá? Vajon a nyugati hanyatlás miatt? Ez már a vég?

Itt vagyunk mi, magyar állampógárok, nyomogatjuk a Samsung (vagy akármelyik másik) okostelefont, vezetjük a tinédzsekorú merdzsót-audit, és nézzük az LG tévét a falra akasztva, akár volt rá pénzünk, akár nem. Az ott van. Ami jár, az jár! A modern élet kellékei.

A hanyatló nyugaton annyi a különbség, hogy ott a kocsi nem használt, a Zemberek pedig nem hitelre, hanem negyedhavi fizetésből veszik a kétszerakkora lapostévét. A telefon is iPhone inkább. A modern élet kellékei.

Azt mondják, ez amiatt van, mert a gazdaságaink hatékonysága nagyon eltérő. A német, hanyatló gazdaság mondjuk négyszer hatékonyabb, mint a magyar - pedig ez utóbbit reformok pörgetik legott. De ez hogy lehet? Vajon Günter hatékonyabban rakja a bádogot, mint Sanyibá? 4 szöget üt be egycsapásra? Tizesével szórja fel a cserepet a lécre, míg Sanyibá egyesével?

Esetleg a giroszos török hatékonyabban állítja elő a giroszt Németországban, mint Magyarországon? Hisz ő is négyszerannyit keres!

Günter egy fikarcnyival nem hatékonyabb Sanyibánál, még ha ez utóbbi iszik is. Tud ő nyílegyenesen köpni akkor is! Kanyarba köpni meg Günter se tud, akármennyit iszik!

Akkor hol van a különbség?

Hol bújkál?

A német mérnökök talán nem bugos szoftverrel terveznek, hogy aztán egy idióta hiba miatt újra kelljen rajzolni az épület felét, elbukva rengeteg értékes munkaórát? A francia pékek talán olcsóbb lisztből sütnek, mint a magyarok? A svájci ingatlanosok olcsóbban jutnak üres telekhez, mint a magyarok? Nem, nem, nem.

Rossz szemüvegen át nézzük a világot.

Az eltérés ennyi: a magyar gazdaság csúcstermékeit (hungarikumok) akár ezer-kétezer vevőnek is el lehet adni a világpiacon. A francia gazdaság csúcstermékeit (parfümök, borok, gasztro, divatcikkek stb.) meg millióknak. A német gazdaság csúcstermékeit (merdzsó, adidasz pölö) tízmillióknak. Az amerikai gazdaság csúcstermékeit (szoftverek, mozifilmek, kokakóla) meg egymilliárd embernek. És el is adják a rohadtak! (Mi meg megvesszük!)

Dzsídípí, így hívják.

A németek, mint egységes gazdaság, eladják százmillió embernek a termékeiket. Nagyot kaszálnak, majd az adórendszerükkel és valóban működő belső piacukkal a bevételt szétmasszírozták a társadalom rétegei között. És hopp, Günter négyszer annyit keres bádogosként, mint Sanyibá!

Nincs azzal baj, hogy megvesszük a ravasz koreaiak furfangos sorozatgyártással készült egymilliárdodik mobiltelefonját az előállítási kötség százszorosáért. A baj ott van, hogy ezért, án globál, "krumplival" fizetünk. Nincs semmink, amit mondjuk a koreai gazdaság felvenne! Semmi!

Hopp, ez egy másik Korea. A tévedésért elnézést kérünk.

Hasonló a helyzet a német-magyar kereskedelemben is. Kéne merdzsó, mi? Oszt mit adol érte? Országos szinten? Piros paprikát? Túró Rudit? Gondold végig, hány tonna piros paprika egyenlő értékű egy merdzsóval! Jézusom! Még szerencse, hogy egy-két service centert ideszórtak a furfangos németek (is), hogy adjanak ők pénzt, hogy abból vegyünk tőlük merdzsót. (Legalább a Túró Rudi itthonmarad.)

És erről ki tehet? A németek! A franciák! A rohadék sárgák! Meg a fehérek! Meg a feketék! Győzzük le a rohadékokat! Kisvasúttal!

Ja, nem. Hanem?

Míg krumplitermelés és bedolgozás közben a köldökünket bámultuk, a világban bekövetkezett egy-két változás. Például a csúnya-csúnya globalizáció, aminek a mobiltelefonodat, a lézeres szemműtétet, no meg a Wikipediát köszönheted, lehetővé tette, hogy előállj egy ötlettel, egy termékkel, és eladd egymilliárd emberek. Van is erre egy, egyetlenegy példa itthonról, de már az is elmenekült Luxemburgba, a Gattyán György-féle Live Jasmine. 

Ne, most ne a csajokat nézd! Azt nézd, ami fontos: jött egy magyar, kitalált valamit, és eladta egymilliárd embernek.

No ilyen példa más, hanyatló országokban nem egy van, hanem sokezer. Egyébként szükség van Günter munkájára is, nem lehet mindenki Ingvar Kamprad (az meg ki?). Berthold és Theo Albrechtek nélkül (azok meg kik?) a német gazdaság sem ott tartana, ahol.

Senki nem tiltotta meg Az Jó Magyaroknak, hogy ugyanúgy, ahogy a világ normális nemzetei, értelmes, hasznos árucikkekkel, szolgáltatásokkal árasszák el a nemzetközi piacokat. Az akadály idehaza van. A fejekben. Az Jó Magyar Ember fejében!

Mit kellene tenni?

Világpiacra termelni nehéz, ez igaz. De ha elismerjük, hogy a szegénységünk fő oka az, hogy az ország egésze nem keres eleget, és ezért kevés az a dzsídípí, amit szétkenegetünk a gazdaságban, ezzel már lehetne kezdeni valamit. 

Miért vagyunk ott, ahol? Emúthatév, emútnyócév, emútnegyvenév, emútszázév, azért. Ebben az országban gyakorlatilag mindenkinek leállt az agya. A vállalkozás azt jelenti a tömegeknek, hogy nyitok egy szépségszalont. Természetesen a másik, meglévő beauty shop tőszomszédságában. Vagy kibérelek egy lyukat a Kazinczy utcában, nyitok egy levesbárt, mert az mindenkinek bejön, majd két hónap múlva bezárok, mert nekem mégsem. Ezek lennének a nagyobb léptékű ötletek. Ezen kívül még vannak sokkal kisebbek is.

Áttértünk csodaváró üzemmódra. Majd az MSZP! Á, bénák és becstelenek. Majd a fidesz! Á bénák és becstelenek.

De miért nem te magad? Te miért nem csinálsz semmit?

Amiben erős a magyar, az a kifogásgyártás. Azért nem, mert a kormány. Azért nem, mert az áfa. Azért nem, mert a Pénztáros Lőrinc. Azért nem, mert az MSZP. Azért nem, mert a migránsok. 

Ideje lenne felébredni. A csodák sosem fognak bekövetkezni.