Az öncélú munkát (work for the sake of work) 2012-ben hagytam abba. Tudjátok azt a fajtát amikor nem haladunk semerre, mert jön megint egy e-mail, megint egy feladat, és a napi rutin szépen el is veszi a munkanapot, vagy inkább még többet. Nem volt könnyű abbahagyni. Hiába olvastam a #fourhourworkweek Négyórás munkahét című alapművet, kiszállni a mókuskerékből nem könnyű.

Már olyan gyorsan toltuk a biciklit, hogy veszélyes lett volna felszállni rá!

Egészen addig nem is sikerült, amíg 2012 karácsonyán repülőre nem ültünk a családdal, és el nem mentünk Hawaiira. Nem azért, mert iszonyú drága, mert egyébként csak odajutni drága, ott lenni már nem. És nem is azért, hogy most dicsekedhessek vele. Hanem azért, mert körülbelül az egyetlen hely (Tahiti kivételével), ahol kereken 12 óra az időeltolódás, tehát ha akarnék se tudnék telefonálni, se intézkedni, se számlázni, se tanfolyamot tartani, se semmit.

Be is vált! Ott született meg az a döntés, hogy soha többé nem dolgozom, a szónak abban az értelmében, hogy vágom a fát hűvös halomba, de a halom csak nem növekszik. Nekem tehát sikerült. De mi lett a céggel?

Évekbe telt, amíg a nettó zabhegyezés kultúráját teljesen kivezettük a NetAcademiából. Tudjátok, van az a fajta "munkavállaló", aki eltakarja magát a monitorral, és amikor arra jársz, mindig lök egyet az egeren, de sosem láthatod a képernyőjét. Meg van a köldökbámulós fajta. Meg a mindigtelefonálos. Amikor visszaértem Hawaiiról, akkor eszméltem rá, hogy azért dolgozom 18 órákat, mert rajtam kívül senki nem dolgozik! Akinek nem inge, ugye........

Ma a NetAcademiában senkinek sem kell alibitevékenységet végeznie, sőt, úgy egy éve amikor a Péter lett az ügyvezető, elegánsan átmentünk #homeoffice -ba. Mindenki és mindenestül. Tudjátok miért sokkal jobb a hómofiszos cég, mint az irodás? Mert itt nincs helye a kamuzásnak, csak a teljesítmény számít. Ha van teljesítmény, oké. Ha nincs, nincs. Fordíthatod a monitorodat akármerrefelé, nincs menekvés!

Amúgy (már) nem iszom kólát.