Ez a ciikk a kitartásról #sohaneaddfell -ről szól. Példaként a futást választottam.

Engem James F. Fixx indított el a futás felé vezető úton. Fixx a '80-as évek amerikai sztárja, az azóta sem csillapuló futó- és kocogóőrület megalapítója és nagykövete. Élete szép példája a kitartásnak, és egyben a halált okozó, értelmetlen erőltetésnek is. A fitnesspápa ugyanis futás közben halt meg 1984-ben szívroham következtében....

Azért legyünk igazságosak: Fixx súlyos szívbetegséggel született, a családjában apai ágon, minden férfi meghalt 40-42 éves korában, és ő több mint 10 évet rátett a családi hagyományra. Tőle származik az a mondás, hogy a szív az egy izom, tehát kitartó edzéssel meg lehet erősíteni. És ő pontosan ezt tette, valamint őt követve még milliók, Az ő hatására indult be egy olyan mozgalom, hogy infarktus után fussunk maratont. :)

Akkor botlottam a könyvébe, amikor úgy 30 éves koromban már nem tudtam felmenni az első emeletre gyalog pihenés nélkül. Én voltam a pókember: nagy has, és hosszú, pipaszár végtagok. De ezt a könyvet olvasva valami fény gyúlt a fejemben, és el is kezdtem futni rögvest.

Az első távom 300 méter volt, annyira van tőlünk a buszmegálló, Csak lógtam a megálló táblájába kapaszkodva, és ziháltam. Jó sok időbe telt, amíg a második buszmegállóig el tudtam futni - ami 600 méterre van. Ott elterültem, mint egy részeg csavargó.

Ezt követte a 3,6 km, ami a 600 méter egész számú többszöröse, pattogás a második buszmegálló, és az otthonunk között. Tudtam, hogy számomra ez a vég(e). A sípcsontom úgy fájt, hogy napokig nem tudtam lábra állni. Egy-egy ilyen "csúcsteljesítmény" után hetekig ápoltattam magam.

Nem tudom, hogy lett ebből tíz km, de erre már a feleségem is azt mondta, nem vagyok normális, ez halálos táv. Aztán lett húsz. Az első félmaratonom. Aztán harminc. Aztán negyven, majd 42, válasz a világmindenségre és mindenre. Aztán az első maratoni versenyem.

Így most már egy dolgot biztosan tudok: az emberi szervezet bármire képes, amire megtanítják. A testünk átalakul.

Amúgy a szellemünk is. De az egy másik történet.

Ha olyan gyorsan tolod a bringát, hogy már nem tudsz rá felszállni, ideje lassítani!

If you push your bike so fast that you cannot climb it, it's time to slow down!

Az öncélú munkát (work for the sake of work) 2012-ben hagytam abba. Tudjátok azt a fajtát amikor nem haladunk semerre, mert jön megint egy e-mail, megint egy feladat, és a napi rutin szépen el is veszi a munkanapot, vagy inkább még többet. Nem volt könnyű abbahagyni. Hiába olvastam a #fourhourworkweek Négyórás munkahét című alapművet, kiszállni a mókuskerékből nem könnyű.

Már olyan gyorsan toltuk a biciklit, hogy veszélyes lett volna felszállni rá!

Egészen addig nem is sikerült, amíg 2012 karácsonyán repülőre nem ültünk a családdal, és el nem mentünk Hawaiira. Nem azért, mert iszonyú drága, mert egyébként csak odajutni drága, ott lenni már nem. És nem is azért, hogy most dicsekedhessek vele. Hanem azért, mert körülbelül az egyetlen hely (Tahiti kivételével), ahol kereken 12 óra az időeltolódás, tehát ha akarnék se tudnék telefonálni, se intézkedni, se számlázni, se tanfolyamot tartani, se semmit.

Be is vált! Ott született meg az a döntés, hogy soha többé nem dolgozom, a szónak abban az értelmében, hogy vágom a fát hűvös halomba, de a halom csak nem növekszik. Nekem tehát sikerült. De mi lett a céggel?

Évekbe telt, amíg a nettó zabhegyezés kultúráját teljesen kivezettük a NetAcademiából. Tudjátok, van az a fajta "munkavállaló", aki eltakarja magát a monitorral, és amikor arra jársz, mindig lök egyet az egeren, de sosem láthatod a képernyőjét. Meg van a köldökbámulós fajta. Meg a mindigtelefonálos. Amikor visszaértem Hawaiiról, akkor eszméltem rá, hogy azért dolgozom 18 órákat, mert rajtam kívül senki nem dolgozik! Akinek nem inge, ugye........

Ma a NetAcademiában senkinek sem kell alibitevékenységet végeznie, sőt, úgy egy éve amikor a Péter lett az ügyvezető, elegánsan átmentünk #homeoffice -ba. Mindenki és mindenestül. Tudjátok miért sokkal jobb a hómofiszos cég, mint az irodás? Mert itt nincs helye a kamuzásnak, csak a teljesítmény számít. Ha van teljesítmény, oké. Ha nincs, nincs. Fordíthatod a monitorodat akármerrefelé, nincs menekvés!

Amúgy (már) nem iszom kólát.

A marketing bonyolult szakma. Vállalkozóként mindenképpen ismerni kell, a különböző elméleteket, hogy teljesüljön szuper vállalkozásunkból a 3. pont: tudjanak róla a vevők (Miért, mi az első két pont? És van esetleg 4. is?)

A startupok elterjedésével közismerté vált a perszónaelmélet. Ez azt jelenti, hogy alapos részletességgel feltárjuk az ügyfélkörünk tulajdonságait, felépítünk belőle egy virtuális személyt (perszónát), és utána vele kommunikálunk, neki adunk el. Egy perszóna például lehet Sanyi bácsi, az alkoholista kőműves, aki 47 éves, egy kis faluban lakik, frottír ingei vannak és egy zsörtölődő felesége stb. Neki pl. kockás frottír ingeket szeretnénk eladni.

A startupok addig elmennek, hogy fotót vagy fantomrajzot készítenek a perszónáikról, hogy lássa mindenki a csapatban: Ő A VEVŐ! Ezeknek az embereknek az x százaléka fog a termékünkből vásárolni!

Na ebbe a szép világba rondít bele Clay Christensen elmélete, és törli el a föld színéről a perszónát. Egyébként zseniálisan.Érdemes megnézni egy előadását a Youtube-on. Ő a következőket mondja: attól még, hogy valaki 58 éves fehér férfi, és Chicagoban lakik, van egy kutyája és a gyerekei egyetemre járnak, nem fogja megvenni a The New York Timest. Ugyanis nem ettől fogja megvenni, ha egyáltalán megveszi. Az egy dolog, hogy általában ezek a perszónák veszik meg a lapot (egyébként kis százalékban), de nem a profiljuk miatt. Hanem amiatt, hogy valamilyen cél eléréséhez szükségük van rá. There is a job to be done in the background. 

Akkor tudjuk igazán növelni az eladásainkat, ha feltárjuk mi az a job, ami miatt a termékünket veszik, milyen CÉLT teljesít a vevők életében. Sőt, ha ez megvan, a termékünket még át is alakíthatjuk, testre szabhatjuk, hogy a feltárt CÉLT még pontosabban érjük el!

Ez pedig átvezet a találgatásos innovációról (a startupok, ugye, 95% failure), a tudományosan megtervezett innovációig, amikor előre tudjuk, hogy a leendő vevőnek milyen élethelyzetben és mire kell majd a termékünk, és erre nagyon durván rákészülünk.

Ha megvan a skálázható üzleti modell, és még esetleg működik is, hamar eljutunk oda, hogy egyedül nem győzzük. Ez nem a skálázhatóságnak mond ellent, mert nem azért nem győzzük, mert jött egy plusz vevő, hanem azért, mert ezek a vállalkozások túlmutatnak egyetlen ember képességein, munkaidején, hozzáértésén stb.

Gyakorlatilag nem nagyon ismerek olyan skálázható üzleti modellt, amit egy ember el tud vinni a hátán. Még az Amazonos eladás sem az, kell hozzá grafikus, csomagolástechnikus, profi angol kommunikátor stb.

Meg merném kockáztatni, hogy van egy olyan összefüggés, hogy ami egy embert igényel (pl. festőművész) az nem skálázható, ellenben ami skálázható az nem egy emberes. 

Ha összeáll egy jó csapat, akkor csodálatos dolgok kezdenek történni, az alapító-vállalkozó tudásától, erejétől, sőt szándékaitól függetlenül - kivéve ha útját állja a fejlődésnek. Én már 2012 óta nem állok a NetAcademia-csapat útjában, bár még a nemakadályozást is lehet rosszul és jól is csinálni, sőt mindig lehet jobban, és eleinte nem csináltam túl jól....

Egy szó mint száz, a NetAcademia csapata tető alá hozott egy történelmi megállapodást a Soproni egyetemmel, aminek lényege, hogy a Gazdasági Informatikus karon, az alap informatika oktatását kiszervezték hozzánk. A NetAcademia tanfolyamai október elsejétől egyetemi kreditet érnek!

" A Soproni egyetem a felhőben megy" címmel olvashattok erről a páratlan sikerről a neten.

Mit tettem én személyesen ezügyben? Az égvilágon semmit. Az egyetemet az egyik üzletkőtönk (Szabolcs) kereste fel, aki átadta a lehetőséget az ügyvezetőnek (Péter), aki beindított egy sokhónapos folyamatot, melyben végül mindenki részt vett, a programozóktól a műszaki igazgatóig. Tényleg mindenki! Heroikus munka volt, és ha nincs a csapat, ez egyértelműen nem jön létre. A csapat nemakadályozásáról hamarosan megírom a tapasztalataimat, bár még nem járok az út végén.

Ahhoz, hogy sikeres légy, nem elég sikeridézeteket olvasgatni. Felkészültség nélkül nem megy. Tanulj, vállalkozást, delegációt, motivációt, célkijelölést, managementet, időbeosztást, marketinget, stratégiatervezést, pénzügyeket, vállalati víziót, informatikát meg ilyeneket. Tényleg.

Péter biztos meg fog bocsátani, de ezt a fotót most felhasználom saját népszerűségem növelésére :). A hétvégén lefutottuk a Budapest maratont. Neki ez nagyjából nem távolság, mert egy hónapja nincs, hogy hat maratont futott egyvégtében, megállás és alvás nélkül, 36 óra alatt Athénból Spártába. Én meg csak egy kis eredeti maratont futottam, szóra sem érdemes 4:20 perces idővel. Péter 3:38-at futott.

Japán, és a világ egyik leggazdagabb embere. Masayoshi Son 100 milliárd, azaz százmilliárd dollárt fektet, mesterséges intelligencia kutatásba, ahogy ő mondja, hogy elérjük a szingularitást. Ami pedig nem más, mint amikor a gépek intelligensebbé válnak az embernél.

Hogy ez mikor lesz, vagy lesz-e egyáltalán, azt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy Masayoshi Son befektetései a tuti kategóriába tartoznak. Befektetett az Alibabába, amikor ott még csak 30 alkalmazott volt. A Yahoo első befektetői között volt. És most megvette az ARM csipgyártót. Az ARM többé nem tőzsdei cég.

Amerikában gyakori eset, hogy az autókölcsönzőben lefoglalt kocsi "nincs", abból a kategóriából az utolsót is elvitték még tegnap, sőt a kategória sem létezik. Ez azért van, mert a kölcsönzősök sokszor tisztán jutalékban vannak foglalkoztatva (mint az ingatlanosok), tehát ha ott helyben lehúznak rólad még néhány dollárt, nem halnak éhen. Ergo lehúznak rólad még néhány dollárt.

A képen látható eset Las Vegasban történt. Lefoglaltunk a család számára egy értelmesnek tűnő méretű járgányt, egy értelmesnek tűnő kölcsönzőnél, hogy elautózzunk a Grand Canyonhoz, de érdekes módon, amikor ki akartuk venni, kiderült, hogy szedán egyáltalán nem elérhető, soha nem is volt, soha nem is lesz, kabriók és SUV-ok maradtak, NOMEG persze kisteherautók. Négytagú családnál a kabrió kiesik, a SUV uncsi, legyen akkor szőlész-borász autó. 

Na de abból akkor már nem vesszük ki a picit! A plató ugyan semmire sem jó, mert a szőlő otthon maradt, de legalább nem lehet vele akárhol parkolni, és nem fér be a plázákba. Ez bőven kárpótol azért a bosszúságért, amit az autókölcsönzős okozott.

Egy barátom nemrég felhívta a figyelmemet egy hibámra: én mindenre azt mondom öt perc megcsinálni. Holott ha belegondolunk így, meg úgy, hát ez rémisztően bonyolult és hosszadalmas, és senkinek sem öt perc, ne mondjam már. 

Akkor helyesbítek. Mindent öt perc ELKEZDENI. Nem kell hozzá soknapos lamentálás, meg tervezés, meg mittudomén mi, mert annak a vége mindig az, hogy - a nehézségeket felmérve - hozzá sem kezdesz.

Öt perc elindítani az Ethical Hacking konferenciát, és öt perc teljesen újraírni a netacademia.hu főoldalát.Öt perc felmenni a céggel a felhőbe, és öt perc bevezetni a Pay-Pal fizetést. Öt perc felvenni egy embert, és öt perc döntést hozni, hogy többé nem tartunk fel tantermet. Öt perc felépíteni egy 30.000 fős emailcím-listát, és öt perc elkezdeni az Amazon kereskedést. Öt perc megváltoztatni a hazai borfogyasztási szokásokat.

Akinek ezek nem ötpercesek, sajnálom, de az elbukott. Az emberek általában hozzá sem kezdenek a dolgokhoz, ehelyett inkább felsorolást tartanak arról, hogy miért nem lehetséges az adott dolog.

Néhány élő példa a lehetetlenek világából: 

1. Amikor Elon Musk megalapította (öt perc alatt) a SpaceX űrvállalatot, az egyik barátja egy komplett videóshow-t vágott neki össze rakétakatasztrófákból, hogy megmutassa, hogy a feladat lehetetlen és értelmetlen. Elon Musk 2020-ban a Marsra megy.

2. Richard Bransonnak 400-nál is több vállalata van, mindegyiket öt perc alatt alapította. Úgy is hívják a kollégái, hogy, ő a "yes man" ő pedig ezt: "screw it, let's do it!". De szinte nem volt olyan vállalkozása, amiről mások őszinte lelkesedéssel ne akarták volna lebeszélni. Pedig egy légitársaság megalapítása is öt perc!

Mi a tanulság? Nem érdemes alapos tervezéssel felfesteni az ördögöt a falra, hogy miért is lehetetlen egy konferenciát megcsinálni, vagy egy új céget pályára állítani, hanem bele kell vágni.