Engem korábban gyakran kerített hatalmába az az érzés, hogy mi itt és most tönkretesszük ezt a bolygót. Hiába dobálod a PET-palackot a sárga kukába, aztán csak felülsz a repülőre, és a vége egy környezeti katasztrófa. A kérdést legutóbb az indukálta, hogy a viharos erejű orkán épp le akarta szedni a házunk tetejét, de mivel ez nem ment neki, hozzánkvágott egy 15 méteres fenyőfát. Melynek sebessége 300 000 km/sec. Össze is dőlt a kerti szaletli.

“Örömmel jelenthetem, hogy a Föld nevű bolygó meg fog menekülni. Az más kérdés, hogy az emberiség megmarad-e.”

Ezekkel a szavakkal biztatott a Szent István Egyetem docense, amúgy általános iskolai évfolyamtársam, akinek felvetettem ezt a világmegmentési témát. A tudományos álláspont az, hogy összességében az életet nem kell félteni ezen a bolygón, az egyes fajokat annál inkább. És a veszélyeztetett fajok közé a Homo Sapienst is besorolhatjuk, bár ez egy furfangos állat, a jég hátán is megél.

Hát kösz szépen. Nincs ennél jobb?

DE VAN!

Január elején Londonban voltunk a NetAcademia csapatával egy oktatási konferencián (ahol a Deutch Tamás is, jól kell helyezkedni na, még ha véletlenül is), és - nem meglepő módon - zuhogott az eső. Mit csinál ilyenkor a művelt magyar ember városnézés helyett? Elmegy a British Múzeumba, ingyenes a belépő, meleg is van, kávé is van, és az eső sem esik. 

Én már kilencvenhatodszor voltam a British Múzeumban (sokat esik az eső), úgyhogy “bennfentesként” az asszír részleget és Egyiptomot ajánlottam. 

Ha az ember jó végén kapja el az egyimtomi kiállítást, tehát a tizenkétezer évvel ezelőtti részen indul, egy meglepő Szahara-térképpel szembesül. A Szahara ugyanis zöld. Volt. I.E. 10 000-ben. 

A szaharai népek tehát nem a Nílus völgyében, vagy a sivatagban próbáltak megélni, hanem a buja zöld Szaharában. Ahol a homok a fekete föld alatt volt, csakúgy, mint mondjuk Magyarországon sok helyen. Ha idehaza leásol egy métert, homokot találsz. Aztán történt valami, amitől a Szahara kiszáradt, ezek a szerencsétlenek meg beszorultak a Nílus völgyébe, az egyetlen helyre, ahol még maradt víz. Időszámításunk előtt 10 000 tájban beindult, majd rohamtempóban lezajlott az elsivatagosodás, egyben véget ért a legutolsó jégkorszak, melynek szinte a mai napig senki nem tudja az okát.

Kitérő: Mi is a “fekete főd”? Talajba zárt CO2. Brutális mennyiségű CO2-t tárol egy jól megtermett, kifejlett bioszféra! És brutális mennyiségű CO2-t ereget a levegőbe a talaj megszűnése, hisz minden, ami ott volt, szénvegyület volt, ami már nincs ott. Hol van most a Szahara talaja? A levegőben. 

Ma már tudjuk. Sőt, még többet tudunk! A világ legnagyobb “globális felmelegedését” a szaharai népek okozták. A bolygó hőmérséklete az emberi tevékenység hatására több fokkal megemelkedett, végetért a jégkorszak, Európa kizöldült, a Szahara megsárgult. És mi most ezt a klímát tekintjük alapnak, helyesnek, megőrzendőnek. A Wikipedián egyelőre ennyit mernek “biztosan” állítani:

“The introduction of domesticated animals correlates in many places to a rapid change from grassland to scrubland vegetation, and it is hypothesized that Neolithic humans may have potentially played a role in stripping vegetation from the landscape, which induced cascading effects to the ecosystem and climate.” (https://en.wikipedia.org/wiki/Neolithic_Subpluvial)

Vagyis hogy az állatok háziasítása valahogy tökre egybeesik (időben korrelál) a növényzet eltűnésével, a neolitikum embere pedig valamiképpen szerepet játszott a vegetáció eltüntetésében.

Vannak már olyan tudósok, akik ennél bátrabbak, és kijelentik, hogy ezt és ezt tették a szaharai népek, és ezzel kiirtották a növényzetet, a talaj lepusztult, felszínrekerült a homok, és lőn globális felmelegedés és a ma ismert Szahara. És a ma ismert európai éghajlat, ne feledjük. Azért ilyen bátrak ezek a tudósok, mert reprodukálni tudják mind az elsivatagosodást, mind pedig a bezöldítést. A vezető tudós ebben a brancsban Allan Savory. 

Ismerkedjünk meg a munkásságával!

Talán a legmeggyőzőbb az a fénykép, ahol Allan Savory a sivatag egyik felét zöldbe borította, de nem ám öntözéssel, hanem annak a módszernek az ellenkezőjével, amit a szaharai népek csináltak.

A kerítéstől balra - elakad a damilos fűkasza. A kerítéstől jobbra - menthetetlen sivatag. És ez így megy többszáz kilométeren át, a kerítés egyik és másik felén. Nincs különbség az öntözésben (nincs öntözés), nincs különbség az esőzésben. A kerítéstől balra több milliárd tonna CO2 “szilárdult meg” a felszínen fű formájában. Nincs mégegy módszer, amivel hatékonyabban ki lehet vonni a CO2-t a légkörből, mint az élőlénnyé alakítás.

Mit mond erre a Docens Úr? 

“Igen, ismerjük Allan Savory munkásságát. Valójában már csak arra kell figyelni, nehogy túl sok CO2-t szedjünk ki a levegőből, újabb jégkorszakot okozva!”

Miután a fenti fényképet láttátok, belemehetünk a részletekbe. Nem, nem öntöz. Nem, nem szór ki semmiféle vegyianyagot vagy talajképzőt vagy csodaszert. Nem csinál semmi mást, mint - rengeteg növényevő állatot pakol a visszafordítani kívánt területre! Ennyi.

Miért működik ez? Mert ha van fű, és azt az állatok letapossák, talajtakarást valósítanak meg, így az a kevés eső, ami esik, nem párolog el fél órán belül, hanem hetekig (hónapokig?) tartja a nedvességet. Allan Savory vezette be a sima "eső" helyett a "hatékony eső" fogalmát. A hatékony eső a talajban marad. Ezen túlmenően az állatok trágyázzák is a talajt. Ökoszisztéma van ottan, kérem szépen! Amíg meg nem bolygatják. Ha leszeded az állatokat a fűről, ilyen száraz környezetben pár éven belül megdöglik a fű, és szép lassan eltűnik a talaj.

Mit tettek tehát a szaharai népek, amivel felborították a neolitikum klímáját? Kiirtották az állatokat a szaharából. Nem az a lényeg, hogy állatokat háziasítottak, hanem az, hogy az óriási csordákat levadászták. Nem kell messzire menni a bizonyítékért, hogy ez így igaz. A bölények kiirtásával szuper elsivatagosodás történt az USA pampáin is, és ennek nincs 500 éve. Senki nem gondolhatja, hogy az óriási bölénycsordák homokot meg kavicsokat ettek anno. Ahol megszűnt a bölény, megszűnt a fű, megszűnt a talaj is.

Most jön a Google Earth a képbe. Amióta a Föld felszíne bárki számára bármikor megtekinthető, a civil lakosság rengeteg olyan felfedezést tett, amit korábban senki nem vett észre. Boszniai piramisok, szaharai papírsárkányok stb.

A Szaharában közel ezer óriási, csak légifelvételről kivehető, papírsárkánynak nevezett “rajz” található, amiknek látszólag semmi értelmük sincs, mert nincs ott semmi. Pont, mint a Nacza-vonalak! De ezek nem rajzok, hanem tízezer év alatt a talajig leomlott, szétszóródott kőfalak. Aki azokat építette, homokot kellett, hogy egyen évtizedeken át, ha itt nem volt vegetáció. Allan Savory azonban rávilágított, hogy ezek óriási csordakivégzőhelyek, több kilométeres beterelőfallal, a végén mészárszékkel, ahol naponta akár több tízezer állatot lehetett lemészárolni - amíg volt állat.

És amíg volt állat, ezek a mega-mészárszékek egyáltalán nem a sivagatban voltak.

Idézzünk talán erről egy hitelesnek tekintett forrást, a The New York Timest:

“Archaeologists think ancient nomadic tribes used the kites, which can be more than a mile long, for hunting. The structure’s two long converging walls would funnel stampedes of gazelles into the body of the kite, where they would be slaughtered.”

(https://www.nytimes.com/2017/10/19/science/saudi-arabia-gates-google-earth.html)

Nos, ez történt anno, és nemcsak a Szaharában, hanem a földgömb összes pampáján Dél-Amerikától Mongóliáig. Most már mindent tudunk, csak az a kérdés, elfogadjuk-e. És persze idővel elfogadjuk. Akkor a második kérdés az, visszacsináljuk-e, amit őseink elrontottak? Melyik éghajlat a “helyes”? A mostani? Vagy a zöld szaharai? Jégkorszakkal Európában?

Addig is, amíg ez a vita lezajlik, Allan Savory és csapata a mai napig 40 millió hektár sivatagot változott át zöld mezővé az elmúlt években Afrikában. Ennek egyelőre éghajlatváltoztató hatása nincs, mert kevés a visszahódított terület. De az eljárás ismert, publikus, és könnyen megvalósítható, és ráadásul az afrikai népek éhezésének egyetlen létező, valós ellenszere. Nem a fűevés, hanem az állattenyésztés.

Hogy hogyan indul be a semmi közepén, a porsivatagban az álattenyésztés, ez maga a "know how". (Amúgy ehhez sem kell semmiféle csodaszer, csak egy kevés víz.) Ha már beindult, nem kell csinálni semmi különöset, csak fenntartani a csordák létszámát és okosan (=tudományosan) legeltetni őket. A talaj meg kialakul. Visszanő.

A villanyautó sem hülyeség, de az nem veszi ki a vízbül a Zokszigént, sem a CO2-t a levegőből. A fű az igen.

Ennyi a történet. Most azt javaslom, mindenki nézze meg Allan Savory előadását a TED-en. Érdemes!

Egy pár hete Balin vagyok, innen nyomom a hómofiszt (és az abszolút hallás megtanulását), és szembesülök azzal, hogy a helybéliek szinte nem kérnek pénzt a szolgáltatásaikért. Magyar fizetéssel mesésen, úriasan meg lehet élni Balin, napi két étterem még simán belefér. Napok óta figyelem a patternt, és hozzá Clay Christensent olvasok: The Innovator's Dilemma.

A mű, mely megrengette anno a világot. A mű, mely bevezette a disruption (szép magyar szóval: erodálás?) fogalmát a közgazdaságtanba. A mű, mely megjósolta, sőt levezette a Nokia és a Blackberry bámulatos fejreállását. A mű, mely előrevetíti a nagy autógyárak meseszerű arcraesését a villanyautó által meghatározott világban.

Egyszer még biztosan részletesen elemzem, mert óriási alkotás, és ráadásul igen olvasmányos. Most kiragadok egyetlen állítást, ami fényt vethet arra, miért nem kérnek pénzt Balin a szolgáltatásokért, noha a sok nyugati turista simán kifizetné azt. Ez átvezet bennünket arra a kérdésre, miért nem “kérünk” mi magyarok annyi pénzt a szolgáltatásainkért, mint amennyit a nyugati munkaadó simán kifizethetne.

Először is az állítás: Balin AZÉRT ilyen katasztrofálisan alacsonyak a szolgáltatások díjai, MERT pontosan kiszolgálják a jelenlegi vevőkörüket, a turistákat (Balin messze a legtöbbet hozó iparág a turizmus, második, sokkal lemaradva a rizstermesztés, a többit talán ne is soroljam). A Nokia+Balckberry AZÉRT esett pofára az iPhone megjelenésével MERT az akkori vevőkörük kiszolgálásával voltak elfoglalva, abban láttak profitot - oszt egyszercsak hopp, eltűntek azok a vevők. És akkor már késő volt.

Mondjuk a turisták nem fognak hopp, eltűnni Baliról (kivéve persze a két terrortámadást 2002-ben és 2005-ben, amikor hopp, mégiscsak eltűntek 1-1 évre), és nincs is ki “ellen” pofára esni. De az biztos, hogy MIVEL a turizmusra fektetnek minden hangsúlyt, EMIATT az értékteremtőképességük a kézműipar szintjén marad (fafaragó, batikoló, pincér, sofőr, masszőr), emiatt fejlődő ország maradnak az idők végezetéig, egyre táguló jövedelmi ollóval a nyugattal szemben, ahol az értékteremtés nemhogy nem stagnál, de drasztikusan növekszik. 

Emiatt sosem fogják utolérni a nyugati bérszintet, emiatt örökké azon magyarok paradicsoma (is) lesz, akik az amúgy nem túl olcsó repjegyet kicsengetik, és elvergődnek idáig. Mert ha egyszer azt kicsengették, Bali egy haváj.

Apró gondolatfoszlány: mivel itt mindenki taxisofőr/pincér/fafaragó, és rengeteg taxisofőr/pincér/fafaragó van, iszonyatos árversenyt is támasztanak egymással szemben, amit mi elkerekedett szemmel, értetlenül nézünk. Éttermi főétel puccos étteremben 40 000 bath (=800 Ft)? Minek? Miért nem kér kétszer/négyszer annyit? Szinte az ÖSSZES turista simán túltenné magát rajta. És hát a turistáknak főznek, vagy mi!

Ha az eddigi gondolatmenet megvan, és értjük Bali örök lemaradását, semmi mást nem kell tennünk, mint újraolvasni a fentieket, csak a Bali helyére helyettesítsük be Magyarországot. 

Segítek:

Először is az állítás: Magyarországon AZÉRT ilyen katasztrofálisan alacsonyak a szolgáltatások díjai, MERT pontosan kiszolgálják a jelenlegi vevőkörüket, a nemzetközi nagyvállalatokat (Magyarországon messze a legtöbbet hozó iparág a bérmunka (bérgyártás/bérszolgáltatás), második, sokkal lemaradva a mezőgazdaság, a többit talán ne is soroljam). A Nokia+Balckberry AZÉRT esett pofára az iPhone megjelenésével MERT az akkori vevőkörük kiszolgálásával voltak elfoglalva, abban láttak profitot - oszt egyszercsak hopp, eltűntek azok a vevők. És akkor már késő volt.

Mondjuk a nemzetközi nagyvállalatok nem fognak hopp, eltűnni Magyarországról (kivéve persze a visszamenőleges hatályú törvénykezést, az einstandot és egyéb okosságokat), és nincs is ki “ellen” pofára esni (Szlovákia, hm?). De az biztos, hogy MIVEL a bérmunkára fektetünk minden hangsúlyt, EMIATT az értékteremtőképességünk a bérmunka szintjén marad (supportos, technikus), emiatt fejlődő ország maradunk az idők végezetéig, egyre táguló jövedelmi ollóval a nyugattal szemben, ahol az értékteremtés nemhogy nem stagnál, de drasztikusan növekszik. 

Emiatt sosem fogjuk utolérni a nyugati bérszintet (ne akadj ki, olvass tovább!!), emiatt kis hazánk örökké azon külföldiek paradicsoma (is) lesz, akik az amúgy nem túl olcsó zöldmezős beruházást kicsengetik, és elvergődnek hazánkig. Mert ha egyszer azt kicsengették, Magyarország egy haváj.

Volt.

Amíg a lakosság 25%-a meg nem szökött. Most ugyanis egyértelműen bérnövekedést él meg a hazai lakosság, de ez csupán a fejlődés illúziója. Ha Baliról eltűnne a szakácsok/masszőrök fele, itt is az egekbe szöknének a fizetések hamar.

Már csak az a kérdés, ez az illuzorikus fejlődés elég jó-e nekünk, vagy többet akarunk?

Sanur beach, Bali, 2018 február

Definíció: a tehetséges ember úgy ér el sikereket, hogy egy isteni adománynak köszönhetően nem kell az eredményért keményen megdolgoznia.

Szeretem ezt a definíciót, mert egyértelmű. Anélkül vagy zongoraművész, hogy gyakorolnál? Tehetséges vagy. Úgy vagy zongoraművész, hogy napi hat órát gyakorolsz minden nap, húsz éve? Gratulálunk a szorgalmadhoz, de bocs, ebben semmi különleges nincsen, bárki, aki több ezer órát gyakorol, tud zongorázni. BÁRKI. Olvass tovább, kishitű barátom! Mert Te is képes vagy rá, hacsak nem vagy agyhalott! :-)

(Kis kitérő: nemcsak kiváló, hanem jó teljesítmény is létezik. Azért is butaság bele sem kezdeni abba, amiben “nem vagyok tehetséges”, mert bármit, tényleg bármit meg lehet tanulni záros határidőn belül “jó” szinten, ami tökéletesen elég lehet hétköznapi felhasználásra. Josh Kaufmann TEDx-előadása a témában:https://www.youtube.com/watch?v=5MgBikgcWnY )

A további gondolatmenethez fontos megegyeznünk az alábbi axiómában: nem Te zongorázol, biciklizel, szívműtesz stb, hanem az agyad. Az agyadban van az a részterület, ami megfelelő módon mozgatja az ujjaidat a billentyűkön. Akinek ezek a képességek nem az agyában vannak, hagyja abba az olvasást, a továbbiak nem nekik szólnak. 

Ha az agyadban lakik a tehetség...

Ha a tehetséges embernek könnyebben, sőt, gyakorlás nélkül megy be az agyukba a zongorázás/korcsolyázás/ping-pong, az csak abban az esetben lehetséges, ha:

1. vagy úgy születnek, hogy az agyukban eleve van egy kifejlett zongorázási/ping-pong rész, egy zongorázási/ping-pong “agydaganat”
2. vagy az ő agyuk plasztikusabb a többi embernél, gyorsabban felvesz mintákat, kevesebb mintából tanul, mint másoké

Ez az első pont nagyon szimpatikus! Szép dolog a ter(mészet/emtő)től, hogy egyes emberek agyába zongorázási, kötéltáncosi, agysebészeti, asztrofizikai, ping-pong és egyéb daganatokat plántál! Bizony, bölcs előrelátásra utal a népesség adott százalékában évmilliókon át ilyen agydaganatot elhelyezni, még mielőtt ezek a tevékenységek egyáltalán megjelennének a civilizáció melléktermékeként a kultúrában - ott is csak a fejlett társadalmakban (pl. zongora: 1709, Bartomelo Cristofori) …

Senki sem tudja, hogy őseinknek milyen előnye származott mondjuk egy ping-pong “agydaganatból” a pattintott kőkorszakban, de valamire biztosan jó lehetett. Vagy a zongorázási agydaganatot csak az elmúlt 300 évben szórja a sors, amióta létezik a zongora? A ping-pongot meg száz éve?

Az első pontot tehát elfogadhatjuk, szuper elmélet a tehetség megmagyarázására a születéskori, speciális agydaganat. Innentől nincs is tovább, kár is foglalkozni a második elmélettel, ami szerint nincs agydaganat, a tehetséges illetőnek viszont szivacsból van az agya, úgy szippantja fel az asztorfizikát/korcsolyázást, mint más a boroskólát.

Vagy az agydaganatos elmélet mégiscsak hülyeség? Nem baj, itt van helyette az agyszivacsos magyarázat! Vagy az is baromság?

A tanulás neurobiológiai menete

Az emberi agy szerkezete - a korábbi vélekedéssel szemben - nem rögzül 25 éves korban, hanem egész életünkben tanulóképes, átalakulóképes marad. Egész életünkben új neurális (szinaptikus) kapcsolatok épülnek, illetve régiek bomlanak le. Nem nőjük ki a neuroplaszticitást.

Neuronok közötti új kapcsolatok létrejötte alakítja ki az új tudást. Megtanultál angolul? Gratulálunk! Az agyad egy része bizony átalakult, neuronok új kapcsolatokat vettek fel egymással, létrejött az agyadban az “angolközpont”. Már csak meg kéne tartanod hosszú időre.

Neurons, that fire together, wire together. 

Azok a szinaptikus kapcsolatok, amiket használunk, idővel megerősödnek, a neurális kapcsolat “drótja” körül “szigetelés” nő, és a szigetelt “kábel” megszilárdítja a tudást. A “szigetelés” neve: mielinhüvely. Azokon a kapcsolatokon, amit körbevesz a mielinhüvely, gyorsabban, és erősebb jelszinten tudnak haladni az agyi impulzusok. 

Ahhoz, hogy zongoraművésszé válj, egy adott mintának kell kialakulnia, és “mielinizálódnia” az agyadban. Enélkül nincs szakértői szintű tudás. A tanulás tempójának pedig az új kapcsolatok megszilárdulása, végsősoron a mielinizáció szab határt. Ami egy lassú biológiai folyamat. Mindenkinél. Minden egyes embernél. Senkinek a fejében nem következik be “mielinrobbanás”.

Q.E.D.

Itt a vége a tehetségmítosznak, a befektetett energia nélküli tanulásnak. Nincs ilyen. Ha nem gyakorolsz, nem erősödnek meg a zongorázáshoz szükséges kapcsolatok, nem oda “pazarlódik” a mielin, és nemhogy összeállna, de szétesik a tudásod.

“The study suggested that the estimated amount of practice an expert piano player did in childhood and adolescence, was correlated with the white matter density in regions of the brain related to finger motor skills, visual and auditory processing centers, and others — compared to regular people. And most significantly was that there was a directly correlation between how many hours they practiced and how dense their white/myelin matter was.”http://www.brainmusic.org/EducationalActivitiesFolder/Bengtsson_practicing2005.pdf 

A Homo Sapiens egy tanulógép: megfelelő mennyiségű (és minőségű!) gyakorlással bárkinek az agyában összeáll a zongorázás agyi mintája. Mindenkinek egyformán plasztikus az agya. Az agyon belül nincsenek tiltott minták, nincs szervi oka annak, ha valaki nem tud megtanulni zongorázni.

Ismételjük át: nincs szervi oka annak, ha valaki nem tud megtanulni zongorázni. Csak motivációs és gyakorlási okai lehetnek. Vagy úgy gondolod, a te agyad sérült a zongorázást tekintve? Azt hiszed, hogy agysérült vagy?

Innentől mindegy, hogy XY azt állítja, gyakorlás nélkül tett szert a képességére, mert ott a Neuroscience-cikk, ami bizonyítja, hogy ez lehetetlen. XY is, és a környezete is téved. Lehet, hogy nem szándékosan teszi, de ettől még téved. Sok esetben nem könnyű kimutatni, felszínre hozni, hogy a “tehetséges” egyén is hosszú idő alatt, rengeteg befektetett energiával jutott fel a csúcsra, de a háttérben mindig ez van. Ja, hogy ő imád zongorázni? Na tessék, így rakja bele a sokezer órát “anélkül, hogy gyakorolna”.

Ami pedig a Te zongoraművészi karrieredet illeti: a hit hegyeket mozgat, vagy hegyeket hagy ott, ahol vannak.

Ha nem hiszel abban, hogy menni fog, tényleg nem fog menni. De ennek te vagy az oka, nem pedig valami külső tényező vagy “tehetség”.

Ismered Henry Ford híres mondását? “Akár elhiszed, hogy meg tudod csinálni, akár nem, mindenképpen igazad van!”

Junior-e a senior? Botrányosan fiatal Nagy Gergő kollégám tette fel ezt a kérdést, miután kiment egy céghez, hogy front-end fejlesztésről konzultáljon az ottani senior fejlesztőkkel.

Lenyűgözve tért vissza: ezek nem értenek semmihez!

Lefordítom: az adott cég senior fejlesztőinek halvány lila elképzelésük sem volt, hogy hogyan kellene manapság többplatformos, skálázható alkalmazást fejleszteniük. Mert amit tudtak, az talán ugyan még létezik, de összezsugorodott. Kell belőle valamennyi - de már csak egy csipetnyi. Helyét átvette az XY technológia - amiről ők szinte semmit sem tudnak.

Ez a cikk nem a frontend-fejlesztésről szól. Hanem például azokról a cégekről, akik lépten-nyomon senior fejlesztőket keresnek, nem tudván, hogy a seniort sok esetben egy a világra nyitott, haladó szellemű junior kenterbe veri, lealázza.

Hogy ne más telkére borítsuk a fertilizert, vegyük például az én esetemet. Én egy senior SQL-fejlesztő vagyok. Már akkor sarokba lettem szorítva, amikor jött a Code First-megközelítés a dotnetben, de ez még hagyján, mert ha nagyon akartam, még mindig piszkálgathattam az adatbázist kézzel. Akartam is! Az az enyém! Az adatbázistervezést azonban ezzel réges-régen kicsavarták a kezemből, és én tudom is ezt, hisz ennek már vagy 5-6 éve.

De jöttek az appok, a világméretű elérés, a freemium modellből származó irdatlan alapterhelés, majd erre rá a csúcsok, a rengeteg platform, és lassan kiderült, hogy az SQL Server nemhogy nem központi eleme egy ilyen rendszernek, hanem egyenesen egy porszem a gépezetben. HTML-generátorok, Angular, CDN-ek és cache-farmok, konténerek, bejelentkeztetési szolgáltatások és ezer egyéb réteg veszi le a terhelést a - már lassan tíz éve amúgy felhőben lévő, és akkor skálázhatónak kikiáltott - szerveroldali infrastruktúráról. Mert másképp nem megy. Mert másképp behal.

Aki a “régi” úton jár, az időről időre sorscsapásszerűen megbotlik. Ilyen például a NetAcademia rendszere. Én terveztem! :)

És én, mint senior SQL-guru, egy tejfölösszájútól tudom meg, hogy ha azt szeretném, hogy végre ne legyenek teljesítményproblémáink, akkor legalább a nagytömegű read-only adatelérést tegyük mán át FireBase-re (Google).

Ja, meg hagyjuk már, hogy az autentikáció mögött ugyanaz az SQL Server áll, mint a “rendes” adataink mögött, sőt, hagyjuk már a saját autentikációt békében pihenni, vannak erre kihegyezett rendszerek.

Ja, meg micsoda dolog, hogy szerveroldalon próbáljuk előállítani MVC-vel a weblapokat egy bármekkora szeverfarmmal, mert az be fog dőlni így is, meg úgy is. Donut cache? Ide nekünk egy frankó kis HTML-generáltort, meg egy CDN-t!

Felfogtam, megértettem. Hiába vagyok senior SQL-guru, az élet túllépett ezen, a hajdani “mindent főzzünk SQL-ből” helyét méretezési és teljesítményokokból átvette “Az SQL Servert maga Zeon, a föld alatt. The last human city” filozófia.

Lett tehát egy csomó olyan feladat, amihez ha kalapácsom van, és mindent szögnek nézek, akkor - ne engedjetek a közelébe!

Lassan esett le, de én már tudom. És pont azért tartott hosszú ideig, mert senior vagyok. Mert amihez értek, ahhoz én értek a legjobban, te meg itt HTML-ről süketelsz nekem, kispofám? 

És ez az a pont, ahol a junior előnyt élvez a seniorral szemben. Eleinte nem tud ugyan semmit, de nem is köti semmi. Kész befogadni az újat, és nem rágódik azon, hogy a régivel mi lesz. A gondolkodását nem köti semmiféle olyan régi “igazság”, ami már egyáltalán nem igaz. Mi sokkal inkább nyitott szellemű juniorokat keresünk, mint guruvá aszott seniorokat, akikkel minden egyes régi, megdőlt igazság belátásáért harcolni kell.

Van egy csomó “palackba zárt” senior, aki nem tud semmit, de azt sem tudja, hogy nem tudja. Én is onnan jövök, tudom, miről beszélek. Aki el sem tudja képzelni, hogy a “világ vasfoga elrepült felette”, hogy egy igen költői képzavarral éljek. Ők azok a seniorok, akiknek az alapos tudása a mai világban rémisztően kevés. És - csakúgy, mint én még egy éve is! - tárgyi tudástól el nem vakított éleslátással hoznak meg a cégek működését hosszútávon súlyosan korlátozó döntéseket.

Igen, rengeteg senior sajnos junior. Én bevallottam magamról. Te mit gondolsz?

A múltkor a zsiráfokról elmélkedtünk, következő áldozatunk a teve (dromedár).

Imádom a jól megkomponált összeesküvés-elméleteket! Gyártom is! Némelyik olyan, mint egy jó krimi! Az alábbi cikkben a teve eredettörténetét állítottam össze különböző ténymorzsákból. Kohéznak kohéz, csak nem igaz. Jó szórakozást!

Kezdjük talán azzal, hogy mi a teve? A sivatag hajója. Ültél már tevén? Én igen. Úgy imbolyog, hogy a hányózacskó jobban kell rá, mint a repülőgépre. “Áramvonalas” testét az isten is sivatagi furikázásra teremtette. Vagy nem?

Na mije van neki? Hát van ugye a púpja. Mi van a púpban? Zsír. Tartalák táplálék a hosszú meneteléshez a kopár sivatagban, ahol nincs víz. Mi nincs? Víz. Mit tartalékol a teve? Kaját.

Az első pont, ahol a teve dizájnja nem állja ki a környezet próbáját, a szomjazás. A teve a sivatagban szomjan hal, ha nem kap vizet. Hoppá!

És még mije van neki? A homok felületén kiválóan szétterülő páros ujjú patája. A teve nem süllyed el a homokban. Mint ahogy a ló sem, pedig annak normális lába van. A teve egy picit túljátssza itt a szerepét. Hosszú sivatagi utakra a teve jobb, mint a ló, de nem a sivatagi dizájnja, hanem a nagyobb endurancéja miatt. A berberek, és a többi sivatagi nép lóháton jár, ha tempósan szeretne eljutni A-ból B-be.

Apropó berberek. Van egy nép a Szaharában, amelyik úgy arab, hogy nem az. Vöröshajúak és kékszeműek a szerencsétlenek, ide nekem az UV-sugarakkal! Ha a teve a túldizájnolt sivatagi hajó, akkor a berberek az aluldizájnolt arabok. Nézzük meg például a marokkói király szeretett nejét:

Ez a csaj ránézésre inkább ír, mint arab, ugye? Igen, mert ő berber. (Egyébként informatikus, de hát ki nem az manapság?)

De térjünk vissza a tevére. Az alábbi TED Talk igen érdekesen vezet be a sarkvidéki archeológusok munkájába, és abba, hogy a mai napig fura dolgok derülnek ki ismertnek hitt világunkról.

Ebben a videóban ugyanis arról van szó, hogy hogyan lett a világ legnagyobb átverésének gondolt viccből tudományos tény. Natalia Rybczynski régész ugyanis a kanadai sarkvidéken járva hatalmas állat csontjaira lett figyelmes a talajon, amit valami vicces kedvű idióta szórhatott oda, ugyanis hamar kiderült, hogy tevecsontokról van szó. A sarkkörön túl.

De hiába keresték az átverés kiagyalóit, ehelyett az derült ki, hogy a csontokat a globális felmelegedés okozta olvadás hozta a felszínre, és rengeteg ezer évesek. De hogy a fenébe került oda teve?

Hát úgy, hogy valaha ott lakott, de már kipusztult. A teve ugyanis nem a sivatag hajója, hanem a hóförgetegeké. A púpjában tárolt zsír alkalmassá teszi arra, hogy hetekig kóboroljon élelem nélkül, víz meg ugye van, hisz ott a hó. A szétterülő páros ujjú patája pedig nemcsak arra alkamas, hogy a homokban ne süllyedjen el, hanem arra is, hogy a porhó tetején mászkáljon, mint egy eszkimó vadász a nagy tappancsaiban.

Ezek még mindig tények, eddig nincs összeesküvés-elmélet az okfejtésben. Az most jön.

A kérdés most már fordított: ha a teve a jegesmedve legjobb barátja, hogy került Kanadából a Szaharába? Esetleg az ősteve tudott repülni? Nem. Úszott.

Tudjátok, ki hozta el a tevét a sarkkörön túlról a sivatagba? Hát az ős-vikingek, vagyis a berberek! Hajón. Jártak ők az USA-ban már a történelem előtti időkben is, el is hozták maguknak a tevét Európába. Egy másik viking törzs meg elindult hajóval délre kalandozni, és vittek magukkal hóförgeteg-állatot, biztos, ami biztos. Nem lehetett tudni, mi vár rájuk messzi délen! Véletlenül benézték a Földközi-tenger bejáratát, kicsit túlhajókáztak, és kikötöttek a mai Marokkó partjainál. Ott kiszálltak, településeket hoztak létre, és partra tették a hókotró állatot is. Ott is hagyták, minek az a hajóra?

A többi már (kitalált) történelem.

Mirákulum a Ryanair Kanári-szigetekre tartó gépén: több ezer (!) kaparós sorsjegyet adtak el!

Mi is vettünk a feleségemmel 14 db-ot 10 euróért. Én. Kaparós sorsjegyet. Ez hogy fordulhatott elő?

Két lehetőség van: vagy berúgtunk (de akkor mindenki berúgott a fedélzeten), vagy hipnózis áldozata lettünk mindannyian.

Az utóbbi.

És erről kizárólag Csaba tehet, a sztyuvi, aki Steve Jobsot megszégyenítő Reality Distorsion Fieldet alakított ki a fedélzeten. Életem legjobb sales speechét hallottam, amivel az ördögi Csaba mindenkinek eladta a semmit. Mi meg boldogan megvettük. Tizesével!

Íme a beszéd:

“Tisztelt hölgyeim és uraim! Van egy álmom. Azt szeretném, ha a Ryanair Magyarországi jóléti intézményeket is támogatna.

De jelenleg a sorsjegyek bevételeit Európa más országaiban osztja szét. Nem kapnak tőlünk támogatást sem a Bohócdoktorok, sem a Gyermekétkeztetési alapítvány. És miért? Mert a magyar járatokon nem fogy a kaparós sorsjegy.

Itt a lehetőség, hogy változtassunk ezen. Adjanak egy eurót a magyarországi jótékonykodásért. Egy kaparós sorsjegy ára egy euró, a bevételt a Ryanair jótékonysági célokra fordítja.”

Mindenki vett.

Hogy nyertünk-e? Egy főnyereménnyel felért látni, hogy egy hatásos beszéd hatására mint veszíti el a józan eszét mindenki.

A NetAcademia főoldala egy az egyben olyan, mintha a tesla.com oldalt lemásoltuk volna. Hát igen, ez történt.

Leginkább egy mozgó hátterű óriásplakátra hasonlít, rajta egy felirattal és három gombbal. Letisztult. Üres.

Természetesen nekünk is 2 km hosszú, görgethető főoldalunk volt mindaddig, amíg bele nem tettük a Hotjar webforgalom-figyelő kódját, és ki nem mértük, hogy a 2 km-ből az átlagfelhasználó 40 cm-t görget lefelé. 

A többit hiába írtuk oda.

Sőt, valójában már a "perem alatt" meghalnak a látogatások, vagyis az átlagos hajtásvonalnál (Average Fold), az átlagos monitorméretnél elveszítettük a látogatók 50%-át. A tartalmunk 95%-át senki nem nézte meg. Megvan a hőtérkép, nincs vita.

Ha tehát gyakorlatilag senki nem görget lefelé, akkor oda fölösleges írni. Marad az egy oldal. A másik dolog a hűtőszekrény-effektus. Odamegy a férj a hűtőhöz, kinyitja, szeme előtt a polcon ott a párizsi, de megkérdezi a nejét, hogy “Asszony! van itthon párizsi?” 

Na hát a weblapok is pont ilyenek. Ha teleszórjuk frintz-frantzzal, azzal nem több információt adunk, hanem kevesebbet.

Iszonyúan fáj kidobni a tartalom 95%-át. De meg kell tennünk. Könnyebb a műtét, ha tudjuk, hogy feleslegesen van ott.

https://netacademia.hu/

Van egy jó hírem, meg egy rossz: most meg fogjátok érteni a neuronhálózatokat és a deep learninget.

Aki eddig is értette, azok kedvéért mondom, hogy ez egy bevezető, egy egyszerűsítés, és nem ér azon dühöngeni hogy mennyire leegyszerűsítettem. Le hát! Te, aki már túlvagy ezen, te is így kezdted, egyszerűen. Csak már nem emlékszel rá. 

(Többekkel megnézettem ezt a cikket publikálás előtt, és kaptam vagy egy tucat véleményt, ezekben mintegy kétszáz javaslatot, hogy mit kellene még beleírni. Kedves bírálóbizottság, végül nem írtam bele. Már így is egy kilométer hosszú. Amit tehetek, hogy cikksorozat formájában folytatom, és abba beleírom, amiket itt kihagytam.)

A mesterséges intelligencia, és főleg a neuronhálózatok ismerete azért fontos napjainkban, mert jelenleg olyan csodák korát éljük, amit negyven évig nem sikerült megvalóstani. Beszédfelismerés? De hiszen az lehetetlen! Önvezető autó? Csak azt ne!

Itt jegyzem meg, hogy George Lucas korában az embereknek foglamuk sem volt arról, mit nehéz leprogramozni, és mit könnyű. R2D2 ennek megfelelően nem tud beszélni, csak csipogni (mert ez nehéz probléma, és ő egy egyszerű kis robot :) ), de felismeri az élő szót (mert az könnyű feladat).

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 30-40 évnyi bénázás után tényleg meglepő, ahogy mondjuk egy Siri tud magyarul. Én például ezt máig nem hiszem el, pedig nap mint nap használom. Biztos van benne egy kis manó, aki legépeli, amit mondunk. De még meglepőbb, hogy amint egy ilyen probléma megoldódik, többé nem tekintünk rá intelligenciaként. Ja, az csak a Siri. Dehogy intelligens, buta, mint a tök. Ja, az csak a Deep Blue, aki 1997-ben megverte Kaszparovot. Neeeem, az nem intelligens, csak egy sakkozógép.

Manapság szinte az összes Artificial Intelligence (AI)-eszköz neuronhálózatokat használ a “gondolkodásra”. Jó bonyolult fogalom, de valójában (és végletesen leegyszerűsítve) ez egy kockásfüzet-módszer. Ennek megfelelően egy jól betanított neuronhálózat annyira intelligens, mint egy kockás füzet. A szó emberi értelémben. Nem is jutott egyről a kettőre az AI vagy negyven évig!

Valami megváltozott az elmúlt években, mert be kell látnunk, hogy az önvezetés, vagy számítógépes kétlábon járás elérhető közelségbe kerültek. Hogy képes erre egy spirálfüzet?

A változást deep learningnek hívják, és a cikk végén foglalkozom vele. Most elégedjünk meg annyival, hogy ha sok kockás füzetet halmozunk fel, minőségileg más AI-hoz jutunk. Ez az a ritka eset, amikor a mennyiség minőségbe csap át. Mintha összehordanál egy hatalmas kupac téglát, és az hirtelen katedrálissá állna össze. Magától. De erről majd később. 

Egy darab neuron

Régóta tudja az emberiség, hogy az idegsejtek, vagy neuronok igazából számológépek. Megszámolják, hogy rengeteg lábacskájuk mindegyikén mennyi impulzust kaptak, és ha ezek darabszáma és mintázata megegyezik egy bennük lévő “ismerettel”, akkor tüzelnek, és szólnak a következő neuronnak a hálózatban, hogy “juj!”.

Most képzeljünk el egy olyan neuront, amit arra hozott létre a ter(mészet/emtő), hogy zsiráfokat ismerjen fel. Csak ezt az egy funkciót látja el, de ezt teljesen egyedül, segítség nélkül teszi. Hogyan épülne fel egy ilyen “mesterséges intelligenica”? Ha ezt megértjük, mindent megértünk. És mivel a megértés a célunk, nem axonokkal és dendritekkel fogunk zsonglőrködni, hanem… Elő azzal a kockás füzettel!

Rajzoljunk bele egy általános iskolai koordinátarendszert, x és y tengellyel. Megvan? Jó. Az x-tengelyre írjuk rá, hogy “Nyak hossza”, az y-tengelyre pedig azt, hogy “lábak száma”. Most mérjük meg egy zsiráf nyakát, legyen mondjuk a nyak hossza 2,4 méter. Az x tengelyen lépegessünk el a 2,4-es beosztásig, ott forduljunk “északnak”, és lépegessünk fel négyet. Ez a pont jelenti a kétdimenziós koordináta rendszerünkben a zsiráf helyét. Rajzoljunk ide egy pontot. Ezzel a “neuronhálózatunk” megtanulta felismerni a zsiráfot. Ezt az egy darab zsiráfot.

Többkörös tanulás, tanulási minták

Ha valaki manapság gépi tanulással foglalkozik, mindig szüksége van egy csomó tanítóadatra, amivel növelni tudja a neuronhálózat asszociációs képességét, vagyis azt, hogy sokféle zsiráfot ismerjen fel. Ezt úgy tudjuk elérni, ha jó sok zsiráfhoz odamegyünk, és mindegyiknek megmérjük a nyakát - és megszámoljuk a lábait is.

Ezután megkérdezzük az egy darab neuronunkat, hogy a négylábú, 2,2 méteres nyakú állat vajon zsiráf-e, és - kezdetben - azt válaszolja, hogy nem. Jobban mondva csendben marad, nem tüzel. Elő a korbáccsal! Mostantól addig kell püfölnönk ezt az egy darab szerencsétlen neuront, amíg a tanítási mintánkban szereplő összes zsiráfot fel nem ismeri!

De mit tehetne ez az egyetlen pont a koordinátarendszerben, hogy okosabb legyen? Például alakot válthatna. Lehetne pont helyett mondjuk egy kör. Minden, ami a körön belül van, az zsiráf. Ehhez a neuronunknak rendelkeznie kell egy “sugár” paraméterrel, amit a tanulás során nyújtogat és rövidítget, amíg minden zsiráf a körön belülre kerül, és kiszorul a körön kívülre minden más állat.

Vagy lehetne négyzet. Vagy egy téglalap. Ehhez ugyebár két plusz paraméter kell, szélesség és hosszúság. Vagy egy amorf babszem. Az alakzat bonyolultságának csak a képzelet és a rendelkezésre álló memória szab határt.

Bármit is választunk, a hatás az lesz, hogy a kockásfüzet-neuronunk általánosításra, asszociációra lesz képes, vagyis “felismeri” a 2 méterestől a 3 méteres nyakhosszig a zsiráfokat, illetve a három és fél, valamint a négy és fél lábú zsiráfokkal is könnyedén megbirkózik. 

Két darab neuron

Az eddigi neuronhálózatunk “tökéletesen” felismeri a zsiráfot, de csak azt. Ha besétál az életünkbe egy okapi, azt pont annyira ismeri fel, mint a jelenlegi önvezető szoftverek a jobbról érkező babakocsit. Semennyire. Egy darab neuronnal ez nem is fog menni, mert ez az egy darab csak annyit tud kinyögni magából, hogy “zsiráf”, más szót nem mond. Ahhoz, hogy az okapi is felismerhető legyen, szükségünk lesz egy második neuronra.

Lábak száma négy, nyak hossza 1 méter. Ha ezt a pontot megnézzük a kockás füzetünkben, jelenleg semmit sem találunk ott. Rajzoljunk oda is egy gombócot, egy okapi-gombócot! 

Ezután ha bárki megkérdezi a neuronhálózatunktól, hogy milyen állat az, amelyiknek négy lába van, és egy méteres a nyaka, azt a választ fogja kapni, hogy okapi.

És most belép a felismerendő objektumok körébe a varjú.

Három darab neuron

Lássuk a varjút. 

Lábak száma? 2. Nyak hossza? Irreleváns. 

Fel tudjuk-e készíteni a kockás füzetünket a varjak felismerésére? Igen, legalább kétféle módon. Vagy lapozunk egyet, és oda felveszünk egy új koordinátarendszert, amiben nincs nyakhossz, vagy a meglévő ábránkat egészítjük ki egy harmadik tengellyel, ami kimutat a lap síkjából, de ezt még le tudjuk rajzolni 2D-ben, mert a harmadik dimenzió lerajzolása még nem fáj senkinek. 

Szóval felveszünk egy új koordinátatengelyt, egy új propertit, amivel a varjakat tudjuk felismerni. Legyen ez egy bináris jellemző, például hogy tud-e repülni? A zsiráf és az okapi nem tud repülni, a két bogyó ottmarad, ahol eddig is volt, a harmadik tengelyen az értékük nulla. A varjú azonban tud, úgyhogy ő a harmadik tengelyen 1-et vesz fel. 

Ezt a harmadik neuront megpatkoljuk, hogy a “nyak hossza” bemenetet hagyja figyelmen kívül. (Elvágjuk a neuron egyik dendritjét.)

Ezután rázúdítunk a neuronhálózatra kétszáz ronda, fekete varjút (Hitchkok!), hogy a varjúgombóc helyesen fedje le a térből a varjakra jellemző térszeletet.

Jöhet az aranyhal!

Sokdimenziós ábrázolás

Amikor beúszik a képbe a halacska, újabb tulajdonságokra lesz szükségünk - és értelmét veszti a lábak száma, a nyak hossza és a repülési képesség. Bár ez utóbbi nem feltétlenül. Mindenesetre lesz vagy 5-6 tulajdonságunk. Hogyan ábrázoljuk ezeket kockás füzetben? Ugyanúgy, mint Excel-táblában. Sorokban és oszlopokban.

Ennek ábrázolásához bizony egy négydimenziós koordinátarendszerre lesz szükségünk! Az aranyhallal kiugrottunk a 3D-ből a 4D-be. És a dimenziók száma nem áll meg. Ahány properti, annyi dimenzió! De még mindig el tudunk boldogulni egy kockásfüzettel, csak már a koordinátarendszerbeli ábrázolás nem megy.

A természet végtelen változatossága

De van egy kis baj. A rendszerünk nem ismeri fel az eredetitől egy picit is eltérő zsiráfokat. Nemcsak a bébi-zsiráfot nem, 

hanem a gumizsiráfot sem,

sem pedig a plüss zsiráfot

A csecsemő-fogerősítő zsiráfról nem is beszélve!

És ez az a pont, ahol a hagyományos okoskodás csődöt mond. Egyszerűen nem lehet valamit meghatározni úgy, hogy listábavesszük a tulajdonságait. Nemcsak azért, mert ez a lista végtelen hosszú lesz, hanem azért is, mert mi magunk sem tudjuk, hogy milyen jellemzőket veszünk figyelembe egy gumizsiráf, egy zongora, vagy egy babakocsi felismerésénél. Persze mindenki kapásból fel tud sorolni egy-egy listát, hogy szerinte ettől és ettől zsiráf a zsiráf, és még metszete is lesz ezeknek a halmazoknak, de bizony több lesz az eltérés, mint a közös

Ha egy picit leszállunk a gumizsiráfról, jobban megértjük, hogy miért nem tudjuk, hogyan ismerjük fel őt. Légyszíves, mondd el, hogyan kell biciklizni. Fogalmad sincs, csak megy. Egyszercsak elkapod az egyensúlyt, és kész, onnantól megy. A zsiráfot is így ismered fel: automatikusan, erőlködés - és tudatosság nélkül! Valójában fogalmad sincs, hogyan csinálod. Nagyon szép kihívás olyasvalamit leprogramozni, aminek a működéséről csak találgatásaink vannak. 

30-40 évig ment azon a vergődés, hogy programozók próbálták előállítani a neuronok bemenetéhez szükséges kiválogatott, kimért, letisztított paramétereket. És amikor ez az egész megközelítés - a fenti érvelés értelmében - csődöt mondott, akkor valaki kitalálta, hogy magukat a paramétereket is állítsa elő magának a neuronhálózat, ahogy jónak látja. Ahogy a természetes agy is teszi. És lőn deep learning.

Deep learning

A “mélytanulás” egy olyan neuronhálózati megoldás, ahol nem emberek állítják elő kínkeserves munkával a hasraütéses módszertannal gondosan kiválogatott tanítóparamétereket, hanem a tanulás (korbácsolás) folyamán maga a neuronhálózat szelektálja ki azt, ami a felismeréshez fontos. 

Azt, amit ő “akar”. Egy zsiráf esetén a nyak hossza csak egy intuitív (hasraütéses) paraméter, amit mi emberek fontosnak gondolunk. De lehet, hogy egyáltalán nem fontos. Tudja a fene! Ha a deep learning algoritmus úgy “látja jónak”, lehet, hogy a nyak hosszát nem is veszi figyelembe sem a tanulásnál, sem a felismerésnél. Lehet, hogy a zsiráf szarvacskáján a bunkócskának a legömbölyödése a fontos. Az itt a lényeg, hogy “tudja a fene”.

Ehhez jó sok réteg neuronhálózat szükségeltetik. Az első réteg, amelyik csak valami absztrakt jellemzőket (pl. vonalak, sarkok, ívek, foltok) próbál előállítani a digitális káoszból, szintén többrétegű, a második összetett réteg ebből mondjuk térbeli testeket formáz (piros gömb, fekete térpacni, zöld sík), a harmadik pedig ezekből összeállítja a kép tartalmát: a fűben piros labdával játszó cica. A rétegek számát és szerepüket nem a programozó állítja be, hanem a tanítóadatok özöne és a korbács csattogtatása együttesen határozza meg, hogy milyen hálózat alakul ki. 

Ennek a megközelítésnek két meglepő eredménye van:

1. Működik
2. Többé nem állapítható meg, emberi ésszel föl nem fogható, hogy miért történik a micsoda a hálózat mélyén.

Ha egy deep learning neuronhálózatban megvizsgálunk egyetlen neuront (egy gombócot egy kockásfüzet-lapon), hogy mit is csinál tulajdonképpen, akkor azt látjuk, hogy értelmetlennek tűnő bemeneti paraméterek alapján értelmetlen választ ad tovább a következő rétegnek. Összességében egy teljesen értelmetlen kockásfüzet-halmaz oldja meg az alábbi feladványt:

Itt tartunk most. Szerintetek ez a gép intelligens?